Nyitvatartás: hétfőtől – szombatig: 7.30 – 19.00 || vasárnap: 9.00 – 19.00

Mitől érdekes az Oatly és miért olyan nagy a hájp körülötte?

Az Oatly eredetileg Svédországból származik. 30 évvel ezelőtt,amikor az alapítók belevágtak a zab feldolgozásba, a legtöbben azt jósolták, hogy ez a termék nem lesz sikeres, és hamar belebuknak a bizniszbe. Kiváltképp azért,mivel CSAK zabbal foglalkoztak, és nem kezdtek el mandula és rizstermékeket gyártani, ahogy azt a versenytársak tették. 2017-ig valóban nem állt jól a szénája, vagyis a zabja a svéd cégnek. Ami végül meghozta a sikert, az két dolognak köszönhető.

Először is annak, hogy ToniPetersson, az Oatly cég vezetője gondolt egyet, és készített egy egyedülálló reklámvideót, amiben egymaga, szintetizátorral a zabföld közepén teli-torokból énekli, hogy WOW no COW – mondani sem kell, hamar tele lett vele az Internet. Ezzel is kifejezésre juttatta, hogy milyen nagy hangsúlyt fektet a cég a függetlenségre, kiállnak az elveik mellett, és az sem érdekli őket, ha valaki azt gondolja, megőrültek.

A siker másik titka az volt, hogy az Oatlykapott egy új csomagolást. A dobozon feltüntetveúj üzeneteket kezdtek kommunikálni, miszerint „Az Oatly olyan, mint a tej, csak embereknek lett kitalálva”.Továbbá, „A tehén teje a kis borjak számára termelődik, és nem azért, hogy mi emberek fogyasszuk.Ellenben kihagyva a tehenet, a zabból is lehet „tejet” nyerni, méghozzá nem is akármilyet”.

Nyilvánvalóan ez a kommunikációrendesen borzolta a kedélyeket, és több per is indult a helyi tejszövetkezetektől. A tejszövetkezetek végül megnyerték a pert, és az Oatly-nak be kellett szüntetnie a kampányt. Ugyanakkor a nagy hírverés meghozta a gyümölcsét, és egyre több fogyasztóhoz jutottak el. A terjesztéstérdekes marketinggel támogatták meg. A socialmédiában megjelenített posztok és az utcán látható plakátok valójában nem szóltak semmiről. Ez egy olyan fricska volt, ami még izgalmasabbá tette a terméket.

Hitvallásuk és cégük alapvető célja megkönnyíteni, sőt élvezetté varázsolni az egészséges étel és ital fogyasztást az emberek számáraanélkül, hogy közbenmeggondolatlanul terhelnék vele a bolygó erőforrásait.

Először holland és amerikai specialty kávézók kezdték el használni az Oatly-t. Több helyen már nem csak, mint alternatív tej jelent meg, hanem alapértelmezett tejként is használták. A kávézókba bejáró tömegek ezáltal tudatosan, vagy épp nem tudatosan, de rendszeres Oatly fogyasztókká váltak. A baristák konkrétan meggyőződéses salesmanagere-i lettek az Oatlynak,ugyanis ez a zabtej rendkívül finom! A legtöbb alternatív tej nem kompatibilis a specialty kávéval, ugyanis elnyomják annak ízét. Az Oatlyezzel szemben annyira lágy és krémes (főleg gőzölve), hogy első kóstolásra nem mondaná meg a fogyasztó, hogy nincs tej a tejes kávéjában. Relatíve semleges íze van, és a zab íze sem hangsúlyos. Egyszóval tökéletesbárki számára.

Mindezen nagyszerű tulajdonságai mellett nagyon jól lehet vele dolgozni. Szépen lehet latte art-ot kreálni a tejes italok felszínére, ami azért nem igazán mondható el a piacon található legtöbb alternatív tejről, sőt!

Egyre több embernek van rá igénye, hogy minőségi alapanyagokat fogyasszon, főleg ha ezzel egy olyan céget tudnak támogatni,akik arra törekszenek, hogy kisebb legyen az a bizonyos ökológiai lábnyom.

A cég azóta bővítette a kínálatát, és nem csak zabtejet, de jégkrémet, joghurtot és más különböző termékeket is gyártanak zabból, alternatívát nyújtva a tejmentességhez. Avegán étrendet követők körében is igen népszerűek ezek a termékek.

Nekünk is nagyon szimpatikus a gondolkodásuk, ezért a kávézónkban természetesen tartunk Oatly-t. Nemcsak a tejeskávékat lehet így fogyasztani kávézónkban, de nálunk be is szerezhető literes formában, ha valaki az otthonában vagy az irodájában is szeretné élvezni a svéd precizitással készült, rendkívüli zabtejet.

Tetszett ez a cikk?

Megosztás itt: facebook
Share on Facebook
Megosztás itt: twitter
Share on Twitter
Megosztás itt: linkedin
Share on Linkdin
Megosztás itt: pinterest
Share on Pinterest

Olvasásra ajánljuk